1.fejezet
Az új élet kezdete
Sakura
Haruno Sakura vagyok 16 éves, Tokyoban élek, vagyis csak éltem. Elköltözünk Konohába, ahol minden bizonnyal új életet kezdünk a bátyámmal és az apámmal. Már csak úgy 2 és fél órára lehetünk a falutól. Én a furgon hátsó ülésén gubbasztok, elég lehangolt állapotban. De ki ne lenne az ilyen körülmények között? Ott kellett hagynom a várost, amit szerettem, a barátaimat, a barátomat, és az ottani életemet. Ez szörnyű! Na nehogy elhiggyétek, csak vicceltem. Tokyot nem szerettem, mert túl zajos volt, az állítólagos barátaim csak kihasználtak, a barátom megcsalt. Engem már régóta nem köt oda semmi. Egyedül a bátyámat sajnáltam, mert neki voltak barátai, akiket miattam ott kellet hagynia. Apám meg világ életében szerette a kihívásokat, így neki ez egy nagy kaland. Hosszas hallgatásomból apám hangja zökkentett ki.
- Ó, a kamaszbánat – nézte az utat apu merengve.
- Igen, az milyen kedves tud lenni! - értett egyet bátyám. Nem! Nem kedves! Miért gondolják, hogy kedves, ha sírógörcsöt kapok éjjel, ha bedagadt szemmel ébredek, és nincs étvágyam? Egyáltalán nem kedves! Tragikus! Egész úton, némán ültem, és a családomat hallgattam, akik "mókásnak" tartják, hogy éppen meghasad a szívem.
- Megérkeztünk Konohába, hát nem gyönyörű ez a hely? – kérdezte apu, miközben a falut szemlélte.
- Hát nem tudom…Én nem dobok hátast tőle…De nem olyan rossz, mint amire számítottam. - Értett egyet Kiba. Én inkább hallgattam, és az ablakon bámultam kifelé. Tényleg nem olyan rossz hely, és csendesebb is, mint Tokyo. Azt hiszem, el leszek itt. De abban biztos vagyok, hogy barátkozni nem fogok, még egyszer nem követem el ugyanazt a hibát.
- Mindjárt ott vagyunk a Laogay-tónál. Nagyon szép környék, majd meglátjátok. – Apám ennél lelkesebb már nem is lehetne. De amikor befordultunk a házunkhoz vezető útra, beláttam, apámnak igaza volt, gyönyörű ez a hely. A tó hatalmas, és nem is koszos, hanem áttetsző, már-már félelmetesen tiszta. A tavat néhol nád környékezi, hattyúk százai úsznak rajta. A móló a part szélétől úgy kb. 10 méterre bemegy. Ez a hely maga a paradicsom. De a házunk még ennél is szebb. A mólótól úgy 15 méterre állt a ház a saját pompájában. Egyszerű faház volt, kétemeletes. A felső emeleten volt egy erkély, lent pedig hatalmas terasz.
- Az erkélyes szoba az enyém, és nincs vita. – jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.
- Mi az, hogy nincs vita, és ha én is azt akarom? – nézett rám bátyám.
- Hátha te is azt akarod, akkor arról lekéstél, mert én lestoppoltam, és… - de nem tudtam befejezni a mondatot, mert Kiba berohant a házba, én pedig, amint észbe kaptam követtem őt. Nehogy már ő nyerjen!
- Gyerekek elég legyen már, több szoba is van! – de nem hallgattunk apára, csak rohantunk fel a lépcsőn egymást lökdösve. Kiba megfogta a kilincset, de én nem hagytam magam és ráugrottam.
- Engedj már el! Sérvet kapok tőled!
- Nem! Ez az én szobám lesz, és ha nem mész el akkor… akkor… akkor megharaplak!
- Úgy se mere… - és megharaptam mire ő felkiáltott, majd megpróbált ledobni, ami sikerült is, így én elkezdtem gurulni a lépcső felé, de szerencsére megkapaszkodtam a korlátba.
- Te nem vagy normális! Mi lesz, ha elkapok valamit tőled! – szid le Kiba és már nyitotta is az ajtót, de szemlátomást eltévesztettük, mert ahova benyitott az a fürdőszoba volt. Gyorsan feltápászkodtam, és mint akit puskából lőttek ki rohantam a másik ajtóhoz. És igen én értem oda előbb.
- Nyertem! Úúúúúú igen, nyertem, nyertem, je béby!
- Hát ez volt a legszánalmasabb győzelmi tánc, amit valaha láttam. De mit is vártam tőled!
- Ne is fáradj, nem fogod elvenni a kedvem. Keress egy másik szobát, mert ezt nem adom. – azzal becsaptam az ajtót az orra előtt, majd megfordultam, és amit láttam, nagyon tetszett.
Tátott szájjal néztem körül a szobában. Nagyon megfogott a régi és az új stílus keveréke. A falak őszibarack színűek voltak. Az ajtóval szemben egy óriási erkély hívogatott, tőle balra volt egy nagy franciaágy, amin sziromlevél mintás huzat terült el. Azonnal bele is vetettem magam amint megláttam, majd a hátamra fordulva az elképesztően szép arany színű csillárt nézegettem. Felálltam és a szemem egy, az ablak alatt lévő kis fekhelyre tévedt. Egy ciklámen színű pokróc hevert rajta. Tekintetem nem időzött ott sokáig, mert amint észbekaptam, hogy van erkélyem azonnal kiszaladtam a kivezető ajtón. Odarohantam a korláthoz, enyhén rátámaszkodtam és előredőltem. A hajamba süvített a szél, melynek enyhén cseresznyevirág illata volt és egy nagyot szippantottam abba az édeskés illatba. Nem tudom mennyi ideig voltam kint, de gondolatmenetemből Kiba zavart meg.
- Gyere már, gyere már ! Figyujjad már meg a szobámat! Tök zsíír!
- Figyujjad? Ezt meg honnan szedted?
- Ez a Kiba - szótár első szava! De most ne ezzel törődj, gyere gyorsan!
- Jól van, jól van megyek már. – Odarángatott, és mint a mérgezett egér rohangált fel- alá a szobába. Nem volt erkélye és kisebb is volt, mint az enyém, de azért tetszett. A falak kékek voltak, amiken ezüst csíkok különböző formákat alkotva futottak végig. Az ajtóval szemben lévő falon 2 ablak közt volt a nagy franciaágya, mellette Akamaru fekhelye. Kibának is volt egy falba épített akváriuma, bár még egyikünknek sem voltak benne halak. Bátyámról azt kell tudni, hogy elég élénk a fantáziája. Szeret robbantgatni és babákkal háborúsdit játszani. Tiszta gáz…
- Látom véletlenül sem hagytad otthon a babákat.
- Azok akcióhős figurák! Ne gúnyolódj rajtuk!- nyafogott nekem, mint egy nagy gyerek. Mintha nem is 23, hanem 3 éves lenne.
- De várjunk csak… Mi az, hogy neked saját fürdőszobád van??? - nekem se kellett több úgy rohantam a szobám felé, mint aki mögött az özönvíz jön. A nagy rohanás közben elfelejtettem fékezni így sikerült nekicsapódnom az ajtómnak. Az egyik kezemmel a fájó orromat fogtam a másikkal a kilincset kerestem. Mikor sikerült benyitnom forogtam egy párat a szoba közepén, mire megláttam azt a bizonyos ajtót, ami remélem, a fürdőszobához tartozik. Félve nyitottam be és lássanak csodát, ott állt teljes pompájában. Minden benne volt, ami szem-szájnak ingere csak a TV hiányzott.
- Gyerekek, gyertek le a nappaliba, ha ki csodálkoztátok magatokat!- szólt apa a lépcső aljáról.
- Megyünk!- szóltunk egyszerre tesómmal. Amikor leértünk apa elővarázsolta a komoly arcát és a kanapéhoz tessékelt minket.
- Gyerekek, mint tudjátok ezt a tóparti házat a megboldogult nagyapátok hagyta ránk. Az örökségből, amit nekünk hagyott – apa szája az egekbe gördült – HORGÁSZBOLTOT NYITUNK!
2. fejezet
A lány, akiért eldobom az elveimet
Sakura
- Gyerekek, mint tudjátok ezt a tóparti házat a megboldogult nagyapátok hagyta ránk. Az örökségből, amit ránk hagyott – apa szája az egekbe gördült – HORGÁSZBOLTOT NYITUNK! – hogy mi van? Horgászboltot? Na ne! Láttam Kiba is hasonlóan gondolkodik, de mikor már épp megszólaltam volna, valaki csengetett. Bár még tátott szájjal, de mentem ajtót nyitni. Az ajtóban egy lány állt. Hosszú fekete haja ki volt engedve, levendula szín szemei örömtől csillogtak, szája vidám mosolyra húzódott. Kedves lánynak tűnik.
- Szia, a nevem Hyuga Hinata! Nem messze lakok innen, és gondoltam, hogy hozok egy kis süteményt az új szomszédoknak. Remélem szeretitek az almás pitét.
- Ööö… Hát persze, hogy szeretjük – azzal átvettem a sütit – Izzé.. Nincs kedved bejönni? – kérdeztem, mert igazából fogalmam sincs, hogyan kell viselkednem. Velem még senki sem volt kedves.
- De csak ha nem zavarok – kérdezte a lány félénken.
- Persze, hogy nem zavarsz, gyere csak be. Apa vendégünk van! – kiabáltam, hátha ők jobban értenek az emberekhez, mint én. De hova gondolok én? Az én családomnál ez lenne az értelmiség szintjének a legteteje. Mi ott még nem tartunk.
- Szervusz, az én nevem Haruno Hayate. – mutatkozott be apa - Kit tisztelhetünk meg ebben az öreg viskóban?
- Hyuga Hinata vagyok. Itt lakom nem messze, és gondoltam megnézem az új lakókat. Az előző lakót ismertem.
- Igen ő volt a nagyapánk… Ó süti nyami…- tolta elő a képét Kiba. - Szia Hinata, engem Kibának hívnak, örvendek. Mond csak véletlenül nincs egy csinos nővéred? – Én megfojtom… Komolyan mondom, megfojtom, hogy kérdezhet ilyet? Ez nem normális…
- Kiba, hogy kérdezhetsz ilyet?
- N-Nem nincs… nincs nővérem, de van egy húgom. – szegény lány elég zavarban volt, fejét lehajtva ujjait babrálta.
- Nem, túl fiatal lenne hoz… - nem vártam meg míg befejezi, bemostam neki egyet, minek köszönhetően repült néhány métert míg a fal meg nem állította.
- Hogy lehetsz ennyire hülye, ilyet nem szokás kérdezni! - dühöngtem volna még tovább, ha apám nem állít meg.
- Jól van gyerekek elég legyen a veszekedésből. Kiba a te büntetésed a WC tisztítás…
- De hát apa, még csak most jöttünk, a wc-t még nem is használtuk. – szólt közbe tesóm, most kivételesen valami értelmes is kijött a száján.
- Akkor te mosogatsz egy hétig. Így megfelel?
- Ahha ja. Na de Sakura ütött meg, ő nem kap büntit?
- Nem, mert igaza volt, ha ő nem, én ütöttelek volna meg, mondjuk, lehet, hogy azzal jobban jártál volna…- morfondírozik apa. . ezt el se hiszem, igazat ad nekem?...Talán beteg? Eközben teljesen elfeledkezünk a kis vendégünkről, aki elég megszeppent arcot vág. Szegény…nem hinném, hogy sokszor látott volna ilyen hibbant családot, mint a miénk.
- H-ha van kedvetek, körbevezetlek titeket a falun.
- Felőlünk rendben van. - válaszolt az öreg helyettünk is. - Ó de most jut eszembe, Kiba nekünk kéne kipakolnunk, mert a csomagok elég nehezek. De Sakura nyugodtan elmehet.
- Okééé.. Hát akkor én elmentem vagy mi. Majd ha hazaértem ígérem én is segítek pakolni. – azzal kezdetét vette a város… akarom mondani falunézés. Az első, amit megnéztünk, valami suliféleség. Elég kicsi a régi sulimhoz képest.
- Ez lesz majd az iskolád…Tényleg, melyik osztályba fogsz járni?
- Asszem a 11a-ba. Te melyikbe jársz?- nem nagyon tudok másokkal beszélgetni, ez meg is látszott az út közben, miközben ideértünk. Mindkettőnknek kicsit kínos. Hinatán is látszott, hogy elég szégyenlős.
- Én is oda járok, ezek szerint osztálytársak leszünk.
- Az jó, legalább egy embert ismerni fogok.
- De hát hosszú még a nyár, ennyi idő alatt megismerheted a többi osztálytársadat is. – néz rám Hinata bíztatóan.
- Ez is igaz, bár nem vagyok az az ismerkedős fajta. Úgy vagyok vele, hogy az jön magától, és ha mégse, akkor, ami nem megy, azt nem kell erőltetni.
- Akkor egyelőre felejtsük el az iskolát, és nézzük meg inkább a parkot…És amúgy az anyukád hol van? Mármint csak azért kérdezem, mert amikor nálatok voltam nem láttam sehol.
- Erről inkább nem akarok beszélni. De apa folyton azt mondja”nagyon hasonlítasz az anyádra” így körülbelül el tudom képzelni, hogy néz ki. De ennél többet nem nagyon tudok róla.– mire mondandóm végére értem, láttam Hinatán, hogy most utálja magát, mert megkérdezte.
- Sajnálom, nem aka..
- Nem kell bocsánatot kérni, nem tudhattad. És nem is zavar. Nem vagyok szomorú, inkább csak dühös.
- Értem. – azzal, amíg el nem értük a parkot, nem is szóltunk semmit.
- Egyébként a nagyapádnak volt a tóparton egy horgászboltja, azzal mi lesz, eladjátok?
- Nem, mert apámnak az az ötlete támadt, hogy ő fogja vezetni, amivel egyébként semmi baj sem lenne, de kitalálta, hogy nekünk is be kell segítünk.
- Ha esetleg lenne rá mód, én szívesen vállalnék nálatok diákmunkát.
- Szerintem apám nagyon fog örülni ennek. Így legalább neki már egyáltalán nem kell majd bejárni oda. Akkor fel vagy véve. – mosolyogtam újdonsült munkatársamra.
- Remek ez nagyon szuper. Tudod, amikor még a nagyapádé volt a bolt, két osztálytársam törzsvendég volt ott. Így én is sokszor mentem oda.
- Aha, és valamelyik osztálytárs a szerelmed? – kérdeztem gonoszul.
- D-d-dehogy…ők csak a barátaim..vagyis..én csak a barátjuk vagyok..semmi több. – Hinata teljesen elpirult. Ahogy sejtettem.
- Renden, ha ők törzsvendégek, akkor most már sokat fogtok találkozni, mert te ott fogsz dolgozni.
- Igen ez valószínű. - továbbiakban végig csak nevettünk. Hinata arról az osztálytársáról beszélt, aki a törzsvendégek egyike. Valami hihetetlen, hogy milyen hülye alak. Hogy lehet Hinata szerelmes belé? . . . De várjunk csak, én meg mért nevetgélek egy vadidegennel? Teljesen elment az eszem… Hiszen azt mondtam nem fogok senkivel barátkozni…Erre tessék, ez történik. Ez a falu elvette az eszemet.
- Már 6 óra…akkor én most megyek..ja és mikor nyitjátok meg a boltot? – kérdezte Hinata
- Azt hiszem már holnap.
- Remek akkor délután átmegyek. Na szia. – integetett Hinata a távolból.
- Szia.- mondtam én is, csak úgy magamnak, hiszen már ő nem hallhatja. Én még mindig a sokk hatása alatt állok, hogy engem egy idegen megnevettetett. De az is különös, hogy mért volt hozzám ilyen kedves. Itt mindenkinek az agyára ment valami?
3.fejezet
A nagy találkozás
Kiba
Remek, amíg az én szeretett hugicám odakint mászkál és körbejárják a falut, én itthon pakolhatok. Ez nem fair, neki is segítenie kéne a berendezkedésbe. Bár ahogy őt ismerem, nem hiszem, hogy olyan jól szórakozik. Valószínűleg unja magát, és még arra se képes, hogy pár szót kinyögjön, szerintem az a lány most biztos bánja, hogy vállalta az idegenvezető szerepét. Hát már rögtön az első nap szerez egy ellenséget. De nekem már az is gyanús, hogy apa elengedte Sakurát pedig lenne dolga bőven. Lehet, hogy ezek szövetkeztek ellenem?
- Apa, megtudhatnám, hogy miért engedted el Sakurát, pedig még sok dolga lenne itthon. – tettem fel a kérdést.
- Hogy végre szerezzen egy barátot. Az a lány nagyon kedvesnek tűnt. – szólt apa.
- Én nem hiszem, hogy fog barátkozni.
- Hát remélem, hogy nem lesz igazad.
- Halihó, megjöttem! – szólt valaki az ajtó felől, nyílván Sakura jött haza. – Apa felvettem Hinatát úgyhogy nálunk fog dolgozni.
- Nahát Sakura te kibírtál 3 órát egy ember társaságában, és nem kergetted az őrületbe a stílusoddal? Fejlődsz hugi. – gúnyolódtam Sakurával.
- Nahát Kiba te kibírtál 3 órát úgy. hogy nem tettél tönkre semmit? Ki vagy és mit csináltál a bátyámmal? – a kis szemtelennek kinyílt a csipája.
- Hahaha nagyon vicces.
- Elég lesz gyerekek, ne veszekedjetek, most vacsorázzunk meg, és hamar feküdjetek le mert holnap korán kelünk hogy megnézzük azt a boltot, és ha minden jól megy délután kinyitunk.
Másnap reggel 7.00
Sakura
Utálok korán kelni. Szerintem hülyeség az a mondás, hogy ki korán kel aranyat lel. Már mért találnék aranyat ha korán kelek, ha az az arany tényleg ott van valahol, nem fog elszaladni. De mindegy, mert most muszáj volt korán kelnem. Gyorsan felvettem a farmer rövidnadrágom meg egy ujjatlan felsőt, amin Szilveszter és Csőrike volt. Fogat mostam, megfésülködtem, majd lementem a konyhába. Apám már lent volt, és a kávéját szürcsölgette.
- Jó reggelt. – köszöntem.
- ’Reggelt kicsim. Kiba még nem ébredt fel?
- Szerintem még nem. – Láttam, hogy apa küszködik valami tojásos izével de azt nem tudtam volna megmondani hogy mi az. – Apa mit ügyködsz ott?
- Hát nem látszik? Nagyi féle rántottát.
- Okééééééé . – letette elém a rántottát, és ahogy a villával piszkáltam, felfedeztem benne a tojáshéjakat. Nagyon guszti volt mondhatom. Épp ekkor érkezett le Kiba, megerőltettem magam és elkezdtem enni a rántottát, mintha nagyon finom lenne.
- Hmmm apa ez nagyon finom lett, te nem kérsz Kiba?
- Dehogynem farkaséhes vagyok.
- Akkor befejezheted az enyémet, mert én már tele vagyok. – azzal oda toltam neki. A kis szerencsétlen még nem tudja mit is kapott, a bosszú édes ízét foglya érezni a szájában. Muhahaha. Gyorsan elfutottam a tett helyszínéről, de a lépcsőről leskelődtem, hogy miképp fog reagálni Kiba arra a valamire.
- Hmm apa ez nagyon finom, mi ez? Bár még kéne bele egy kis só. - amikor ezt meghallottam leestem a lépcsőfokról, amin éppen guggoltam. Hogy szeretheti azt a szörnyűséget???
- Hát tudod ez a nagyi féle rántotta. Örülök, hogy ízlik.- megvártam még tesóm megreggelizik és akkor majd kérdőre fogom vonni azt a kis nyavalyást. Hallottam, hogy közeledik a lépcső felé ezért előbújtam.
- Kiba mégis mi volt ez? Ne mond, hogy ízlett neked a rántotta!? Hogy bírtad megenni azt a förtelmet?
- Nem is. Csak kellett. hogy szerezzek egy jó pontot, mert ma semmi kedvem segíteni a munkában.
- Micsoda, ezt nem hiszem el! Nekem mért nem jutott az eszembe
- Tudod, húgi ehhez tehetség kell. Még mindig érzem a számban azt a finom ízt. - és ezt direkt hangosan mondta, hogy apa is meghallja.
- Ha ennyire ízlett mindkettőtöknek, akkor mától kezdve minden nap ez lesz a reggeli! - ez kész, a saját csapdánkba estünk bele. Kiba kiskutya szemekkel nézett rám. Hát persze, hogy tőlem várja a megoldást.
- Ne apa, ha minden nap ezt esszük, akkor megunjuk, ez akkor lesz különleges, ha egy évben csak egyszer csinálsz ilyet. – mondtam.
- Igazatok van. - szerencsére be is vette az öreg és így le is tudtuk az egészet. Elindultam a horgászbolt felé, amikor összefutottam Hinatával. Elmeséltem neki a reggeli komédiánkat, amin nagyon elkezdett röhögni. Ezután megállás nélkül beszélgettünk, amíg el nem értünk a közeli százas bolthoz. Végül egy sötétebb zöld festékre esett a választás. Ahogy visszaértünk a boltunkhoz el is kezdtünk festeni. Sokat nevetgéltünk, amíg el nem készült a remekmű. Másnap reggel végre kinyitottunk. Hinata arcán meglepettséget láttam, amikor az ajtónál két fiatal srác bukkant elő. Sejtettem, hogy ismeri őket.
- Sziasztok lányok! – mondta a szöszi. Szerintem ez lehetett az az idióta, akiről nemrég mesélt. Legalábbis illett rá a személyleírás.
- Sziasztok. – mondta flegmán a másik.
- Naruto Sasuke!! Ti mit kerestek máris itt? – fakadt ki Hinata.
- Ó nem is tudtuk, hogy ennyire hiányzunk neked. - ironizált a savanyú képű ficsúr.
- Hé én is itt vagyok. Valaki felvilágosítana engem is? – már türelmetlenül vártam a választ.
- Ó bocsi ők az osztálytársaim. A szöszi, vigyori képűt Narutonak, a fekete hajút Sasukénak hívják. Fiúk ő itt Sakura. Az ő családjáé a bolt. - éreztem, hogy valaki megfogja a kezem és csókot adott rá.
- Örvendek a találkozásnak Sakura kisasszony.
- Ne is fáradj, már hallottam rólad egy s mást szóval tudom, hogy milyen is vagy valójában.
- Hinata miket mondtál rólam?- kérdezte Naruto.
- Hát én izé…- lehajtott fejjel a földet nézte és az ujjaival játszott. - hát elmeséltem neki, amikor megkergetett az a bikacsorda vagy, amikor hajókázni voltunk és te megláttál egy hernyót a kezeden, amitől annyira megijedtél, hogy sikoltozva ugrottál a vízbe.
- Micsoda!? És ugye mást nem mondtál?
- Nem.
- És rólam miket meséltél?- kérdezte Sasuke.
- Ömm hát azt, amikor táborba bekented borotva habbal tesódat és ő végigkergetett a tó körül. Meg amikor az osztályfőnök elmesélte, hogy megkérték a kezét te meg annyit mondtál, hogy „kiét, a magáét? Nem lehet, hogy félrehallotta?”
- Ez most jó pont vagy nem?- kérdezte Sasuke.
- Nem hinném, hogy jó lenne… - mondtam. Naruto és Hinata nagyon belemelegedtek a beszélgetésbe így én Sasukéval maradtam. A régi álmainkról és a jövőbeli terveinkről fecsegtünk, amikor kiderült, hogy ő gitározni szeret én meg énekelni és megígérte, hogy egyszer megtanít gitározni. Be kell valljam elég jóképű és szimpatikus.
- Ahogy elnézem Narutoék jól elvannak.
- Nem kéne összehozni őket?- kérdeztem izgatottan.
- Oké.
- Csinálhatnánk próbákat és a végere Tyűhh…bamm, szerelem. - illusztráltam a kezemmel is.
- Tyűh bamm? Ez meg micsoda vagy mit jelent?
- Hát azt, hogy dúlni fog a love. Ez a nagy durranás a végén. – mondtam.
- Lehetne az első próba a régi elhagyatott kastélyban és besegítenek a barátaim is.- vetette fel a fekete.
- Jól hangzik. Neked aztán van fantáziád.
- Ugye- ugye én már csak tudom. Akkor holnap este kilencre idejövünk érted a bolthoz és elviszünk oda.
- Rendben, megbeszéltük. De jön a bátyám is. Hinatáékat tízre hívjuk oda.
- Oké, megbeszéltük.
4. fejezet
Az 1. pórba előkészületei
Sasuke
- Siess már Itachi, mindjárt 9 óra! – kiabáltam tesómnak.
- Jól van már csak Deidara járatja a száját, de végül kinyögte, hogy nem tud jönni, és Sasori sem jön. De nekem miért is kell veletek mennem?
- Mert neked jó ötleteid vannak, és mert anya csak így engedett el…
- Ja így már értem. Hivatalosan is bébi csősz lettem.
- Na akkor megyünk már?- kérdeztem a dühtől vörösen izzó szemekkel.
- Igen - igen megyünk már. Nyughass! Bezzeg az én időmben… - Itachi már megint kezdi, mintha olyan öreg lenne.
- Ezt halottam, de most már menjünk!
Sakura
- Mindjárt kilenc. Hol vannak már? – kérdeztem türelmetlenül.
- A fiúk szeretnek késni. – mondta Kiba.
- Igen? Te aztán tudod. De te miért is akartál jönni?
- Egy jó szivatásból nem maradhatok ki.
- Aha. Na, végre itt vannak már. - egy fekete BMW m6-os cabrio* állt meg előttünk. Láttam, hogy Kibának majd leesik az álla.
- Sziasztok. Itachi vagyok. Pattanjatok be hátra!
- Sziasztok. Én Sakura vagyok ő meg a tesóm Kiba. - mutatkoztam be Sasuke bátyának.
- Köszönöm húgi a bemutatást, de én is be tudok mutatkozni.
- Na mehetünk? - kérdezték sztereóba a fiúk.
- Ja. - mondtam.
- Apám honnan szereztétek ezt a kocsit? Tök állat. – kérdezte Kiba.
- Kiba már az álladon taposok! Fúj csorog a nyálad! – mondtam.
- Apám örökségéből vettem. Ezt a pénzt direkt arra tette félre, hogy ha egyszer végre levizsgázom, akkor majd tudjak venni magamnak egy autót. És lám sikerül. - odafele egy sötét ösvényen kellett átmenni. Hallani lehetett a farkasok vonyítását a teliholdra. 10 percet mehettünk, mikor megálltunk egy ház előtt. Talán 3 emeletes lehetett. Mögötte egy temető is volt, ami nagyon megrémisztett.
- Izééé…. Mi biztos be akarunk ide menni?- kérdeztem félelemtől remegő hangon.
- Ez zsííír. Úgy felrobbantanám. - álmodozott Kiba hangosan.
- Na, akkor menjünk be és készítsük elő a terepet. - mondta Itachi.
- Szerintem én itt kint őrködök, hogy ne menjen be senki. – mondtam mikor a többiek bementek az ajtón.
- Ugye tudod, hogy errefelé sok a farkas? – Kiabálta Sasuke az ajtóból. Nekem se kellett több rohantam utánuk, mint a mérgezett egér. Belekapaszkodtam Sasukébe.
- Ööö… Sakura tudom, hogy ideges vagy és valamit nyomkodnod kell, de légyszi, ne a karomat, mert még szükségem van rá. – gyorsan elkaptam a kezem, és ugrottam egy métert hátra fele.
- Ja bocsi. - Észre sem vettem, hogy Sasukét szorongatom. Épp beértünk az ajtón, amikor az becsapódott mögöttünk. A frász jött rám.
- Na jó, Kiba és én megyünk az emeletre, ti meg itt nézzetek körül. – hangzott az utasítás Itachitól.
- Oké, de mit is kellene itt néznünk? - kérdezte Sasuke.
- Hogy hol nyikorognak a padlók, hova lehet elbújni, keressetek ijesztő dolgokat, egyszóval mérjétek fel a terepet. Én addig behozom a kocsiból a cuccokat.
- Oké akkor én megyek az emeletre, majd gyere Itachi. –mondta Kiba. Hatalmas ház volt, persze világítás nuku, így a vak sötétében kellett járkálnunk. Az ajtóval szemben volt két lépcsősor, előtte pedig egy nagy tér. Nyílván a felső emeleten lehetnek a szobák. Két oldalt két folyosó volt. Az ajtó egyszer csak megnyikordult és ijedtemben egy nagyot ugrottam. Utána kiderült, hogy csak Itachi jött vissza a kellékekkel. Hozott 4 focilabdát, damilt, lepedőt, olajt, műcsontvázakat, jelmezt, művért, késeket, hogy eltudjuk, majd vágni a damilokat, festékeket, és álarcot. Én meg hoztam sminket, hogy majd ki tudjam a fiúkat festeni rémisztőre. Ezek után elhelyeztük a kellékeket különböző helyekre. Itachi a damilokra felfüggesztette a focilabdákat és lepedőt rakott rájuk, amiből egyet fel is akasztott az előtérben. Ez lenne a szellem. Az egyik csontvázat a lépcső tetejére rakta, amit szakadt ruhába öltöztetett. Addig Sasuke és én megnéztük, hogy hol nyikorog a padló, hogy majd, amikor Hinatáék bejönnek, megijesszük őket a nyikorgással. Kiba addig a többi emeleten rakott ki még 3 szellemet ábrázoló focilabdát és egy csontvázat. Az egész ház nagyon pókhálós és poros volt. Elkezdtem kifesteni Sasukét és én mondom nagyon rémisztőre sikeredett. A szeme körül sötétre csináltam a homlokára pedig művért kentem és a ruháját néhány helyen kiszakítottam, a haját összeborzoltam. Végezetül pedig bekentünk a lépcsőt olajjal, hogy jól csússzon.
- Kiba menj ki a temetőbe és helyezd el ezt a csontvázat. Aztán a kocsival állj be az erdőbe, hogy ne vegyék észre. Ja és vedd fel azt a szörny jelmezed. – mondta az önmagát főnöknek kinevező Itachi.
- Oké, akkor én ott maradok, és amikor kikergetitek őket a temetőbe akkor majd ott ijesztgetem őket. – Kiba kajánul elmosolyodott, amit én rossz jelnek vettem. Minden készen állt, már csak Narutoék hiányoztak. Kiba a kastély mögötti temetőben várt, Itachi az emeleten bújt el, én az egyik ablak melletti függöny mögé rejtőztem, míg Sasuke, a nagy jelenetére várva, a folyosón álldogált. Szerencsénkre a kastélyt köd vette körbe, ami még ijesztőbbé tette. Ekkor nevetgélést hallottunk. Úgy látszik, kezdődik a játék.
5. fejezet.
Szellemek a kastélyban…vagy mégsem?
Hinata
Végre megérkeztünk a kastélyhoz. Sakura valamiért minden áron be akart ma ide menni. Azt mondta 10kor találkozzunk a kapunál. De sehol sem látom, sem ő,t sem Sasukét. Naruto előre ment.
- Nem kéne megvárni a többieket?- kérdeztem reménykedve, hátha nem kell bemennünk.
- Jaj Hinata gyere már nincs itt semmi rémisztő. Majd én megvédelek. - alig hogy kimondta Naruto, az ajtó egyszer csak kinyílt. Persze Naruto ijedtében az ölembe ugrott.
- Aha, persze, majd te megvédesz. Jó vicc. De mi volt ez?
- N-N-N-Nem tudom. Lehet, hogy a ház hív minket, és azt akarja, hogy menjünk be. Na indulás!- ahogy beléptünk az ajtón egy szellem lebegett előttünk. Ijedtünkben felrohantunk a lépcsőn, amikor Naruto megcsúszott. Ahogy meg akart kapaszkodni belemarkolt a szoknyámba és sikeresen le is húzta. Hirtelen az arcom teljesen bevörösödött.
- NARUTO! Te perverz disznó! Mégis mit csinálsz?- amikor a szavakat kereste adtam neki két jókora tockost. Közben gyorsan visszahúztam a szoknyám.
- Sajnálom nem volt szándékos. - mentegetőzött.
- Inkább me-me-me ááááááááááá.
- Mi az, mi történt?
- E-e-egy cs-cs-CSONTVÁZ!- miután sikerült kinyögnöm próbáltunk lefutni, de futás helyett fenékkel a lépcsőn pattogva sikerült lejutnunk. Ugyan is az csúszott.
- Ez nem volt ép kellemes. Te még egyben vagy Hinata?
- Azt hiszem minden oké, és veled mi a helyzet? – kérdeztem.
- Néhány lila folton kívül nem esett nagyobb bajom. - felálltunk és elkezdtünk sétálni egy folyosó felé. A falain sok festmény volt királynőkről meg hasonlókról. Egyszer csak egy hideg kezet éreztem a vállamon. Megfordultam és egy hullaszerű valami állt előttem. A bőre nagyon fehér, a ruhája szakadt, a fején folyt a vér és sebek lepték el az egész testét. Akkorát sikítottam, hogy az egész ház beleremegett.
- Se…segí…segíts…segítsetek..segítsetek, kérlek. – ez a valami hozzánk beszél? Na de várjunk, nagyon ismerős nekem.
- Sasuke te vagy az? Mi történt veled? – kérdeztem
- Hogy, ez Sasuke? De az nem lehet, ez egy zombi! – értetlenkedett Naruto.
- Én vagyok az, Sasuke… Meneküljetek, meneküljetek. Ez a ház maga a halál. – nem is kellett több, elkezdtünk rohanni. Az ajtó felé rohantunk, ahol bejöttünk, de az zárva volt. Majd elájultam ijedtemben.
- Mi az Hinata, nyisd ki az ajtót, és rohanjunk el minél messzebb.
- Naruto… az ajtó be van zárva…
- Az nem lehet, biztos csak erősebben kell megrántani, majd én mindjárt kinyitom. - Naruto is nekiveselkedett, de ő sem járt több sikerrel, mint én.
- Biztos van másik kijárat is, menjük, keressük meg. – rohanás közben persze, hogy a konyhába jutottunk.
- Naruto, ez most nem a legmegfelelőbb idő arra, hogy egyél! – korholtam Narutot.
- Ugyan Hinata, egy kis nassolásra mindig van idő, és ha éhes vagyok akkor, nem tudok menekülni… NEEEEEEEEE. – Naruto hirtelen felkiáltott.
- Mi a baj Naruto?- kérdeztem aggódva.
- Hinata, ez borzasztó, itt nincs ramen !!!!!!!!!! – ekkor megjelent az a bizonyos képzeletbeli vízcsepp.
- Naruto – kezdtem nagyon nyugodt hangon – TE IDIÓTA, A SZÍVBAJT HOZTAD RÁM!!!!
- Drágám kész a pulyka. – egy lágy, női hangot hallottunk. Ijedve néztem Narutora, hogy vajon ő is hallotta, amit én. Abból, amit az arcán láttam arra következtek, hogy igen. Gyorsan futásnak eredtünk, és igen, kitaláltunk a házból, de „szerencsénkre” a ház mögött volt egy temető. Egyenesen oda rohantunk.
Sakura
Sikerült, minden a terv szerint halad, már a temető felé tartanak.
- Itachi, szólj Kibána, hogy mindjárt ott vannak.
- Oké… Veszett kutya itt vörös sólyom a madárkák kirepültek, ismétlem a madárkák kirepültek. Vége– mondta Itachi az adóvevőbe.
- Itt veszett kutya, értettem. Vége. – mondta Kiba mintha egy kémes filmből lépett volna ki. Nagyon élvezte.
- Innentől fogva minden Kibán múlik. Megkeresem Sasukét.- mondtam magabiztosan. Besétáltam a házba és elkezdtem keresni. Nem telt el sok idő, ott ült a falnak támaszkodva. - Gyere Sasuke indul az akció.
- Oké. Értettem- kimentünk mi is a temetőbe, ahol elbújtunk.
Naruto
Kiértünk a temetőbe és elbújtunk egy sír mögé. Amikor oldalra fordultam megláttam egy sötét alakot, ami a mellettünk lévő sírnak támaszkodott. Lassan odamentünk és megpiszkáltuk.
- Hé, uram, tudna nekünk segíteni? Meg tudná mondani, hogy merre lehet innen kijutni?Hé, uram!- ilyenkor megböktem az ujjammal és hirtelen eldőlt. Gyorsan megfogtam Hinata csuklóját és elrángattam onnan.
- Naruto ez fáj! Mit csinálsz?
- Ne beszélj, csak fuss!- ilyenkor meghallottunk valami morgást az erdő felől. Egy szörnyszerű valami bukkant elő egy fa mögül. A szája habzott, a szemei sötétek voltak, a szőre véres volt és borzas
- Hinata, ugye te is látod?
- Ühüm. Mi ez?
- Nem tudom. De egyenesen felénk fut!- gyorsan utol ért és sarokba szorított minket.
- Naruto én nagyon félek!
- Ne aggódj drága Hinata, én, megvédelek!
Kiba
Egy jó szörny mindig lesből figyeli az áldozatait. Egy jó szörny mindig messziről kiszimatolja az áldozatait. Egy jó szörny nem hagyja élve kiszemeltjeit. Egy jó szörny mindig hirtelen támad. Észrevettem, hogy megláttak így előbújtam egy fa mögül. A számra tejszínhabot nyomtam, lefelé néztem, hogy az arcom sötét legyen. Elkezdtem utánuk futni vicsorogva és sarokba is szorítottam őket. Látszott rajtuk, hogy majd bepisilnek a rémülettől. Rájuk morogtam és a lány elájult.
- Hinata, Hinata ébredj fel! Ne hagyj itt egyedül!- azzal ütögetni kezdte az arcát. Én tovább morogtam, mire ő felkelt és elfutottak. A kis tudatlanok nem tudják, hogy előlem nincs menekvés. Nem adom fel még el nem ejtem a prédát, és a félelmük csak még jobban beindítja bennem az állatias ösztönöket. Egy állati üvöltés hagyta el a számat. Ekkor Hinata elesett. Nekem se kellett több, elrugaszkodtam, és ugrottam, de nem Hinatára. A szöszi Hinata elé állt, így rá ugrottam. Én harapni próbáltam, ő meg húzta a szőrt rólam. Sajnos rossz helyre tapintott, pontosabban szólva a füleimet szorította meg, és lehúzta rólam a jelmez fejét.
- Te meg ki vagy? És mit csinálsz itt a temetőbe éjszaka? – kérdezte a szöszi. Lekászálódtam róla, és mikor felálltam, akkor ért oda Sakura, Sasuke és Itachi. – Sakura, Sasuke ti meg hol voltatok? 10-re beszálltunk meg a találkozót. És miért van itt Itachi? Mi folyik itt?
- Naruto… Tudod, mi csak meg akartunk ijeszteni titeket. És ahogy látom sikerült is. – mondta Sakura.
- De ő meg ki? - mutatott rám.
- Ja, igen, ti még nem is találkoztatok. Ő a bátyám Kiba.
- És a csontvázakat is ti tettétek oda? - kérdezte a lány.
- Igen. Zsír lett mi? Még fel is öltöztettem őket, hogy ijesztőbbek legyenek. – avatta be őket Itachi.
- És Sasuke, hogy lett ilyen zombis?
- Én festettem ki őt, kentem rá egy kis művért és kiszakítgattam a ruháját. Jó lett mi? Viszont a színészi tehetségének köszönheti, hogy így megijedtetek.
- Ja én tökre azt hittem, hogy tényleg valami zombi. Nem semmi, na de azt a csajhangot hogy csináltátok? – kérdezte a Naruto.
- Milyen hangot? Mi nem csináltunk semmi csajhangot.
- Na ne hazudj Sakura, akkor mi volt az a „drágám kész a pulyka!”- próbálta Naruto utánozni a női hangot.
- Biztos csak képzelődtetek. Menjünk vissza. - mondta Itachi.
- De az nem lehet mert mindketten hallottuk. – tiltakozott Naruto.
- Hát akkor nézzük meg!- mondtam. Bementünk a házba és hirtelen zongoraszót hallottunk az emeletről. Elindultunk felfelé, amikor erősödött a játék. Richard Claydermantól ment a Para Elisa. (hallgassátok meg). Lassan a szoba elé értünk és nem láttunk ott senkit. A zene magától ment. Ijedtünkben lefutottunk a lépcsőn, de mivel az még mindig olajos volt, elcsúsztunk és egymáson kötöttünk ki. Miután sikeresen felálltunk kiszaladtunk az ajtón, de a játék nem maradt abba. Egyszer csak egy csapat denevér repült felénk. A lányok sikítozni kezdtek, amikor megjelent 2 alak és felénk jöttek nevetve.
- Ez nem lehet… Ugye nem? Ti itt? Sasori Deidara! Azt mondtátok, hogy nem tudtok jönni! – mondta Itachi felháborodottan.
- Beavatnátok minket is?- kérdezte a zombi.
- Ők itt Deidara és Sasori. Úgy volt, hogy nem jönnek ide, mert más dolguk volt és erre tessék. Itt van mind a kettő. Akkor valószínűleg ti ijesztgettetek minket.
- Ahogy mondod. - mondták egyszerre. – Jól megijesztettünk titeket. Még mielőtt ti ide jöttetek mi kijöttünk, és vártunk rátok. Igaz mi nem készültünk semmi csontvázzal, meg semmi művérrel, de elég sokáig tartott megoldani, hogy a zongora úgy szóljon, hogy ti ne lássátok, ahogy játszunk rajta. - magyarázta Deidara.
- Tényleg, hogy csináltátok? – kérdezte Naruto.
- Az legyen a mi titkunk. De nagyon jó volt, ahogy ti megoldottátok Sasuke kinézetét. Én is frankón bekajáltam volna, hogy ő egy zombi. Gratula. – mondta a vörös, asszem Sasori, vagy ki.
- És a nő hangját, hogy csináltátok? – tette fel a kérdést Hinata.
- Milyen hangot? Mi csak a zongorát csináltuk.
- Ne már Deidara! Csak ti lehettetek, mert sem Sasukéék, sem pedig mi nem csináltunk. – kiabált Naruto.
- Na várjunk csak! Ha nem Sasukéék csinálták, nem is Hinatáék, mi meg végképp nem, akkor ki?
- Drágám, ha nem jössz ki fog hűlni a pulyka!
- Ti-ti-ti is hallottátok?
- Igen Naruto mi is halottuk! – mondta Itachi.
- Fussunk?
- Jó ötlet lenne Deidara.
- De még itt a kocsim.
- Majd reggel visszajövünk, de most FUTÁS!!!!!!!!!!!!! – kiáltott Naruto, és már csak a kondenzcsík volt látható mögötte. Mi is futottunk, ahogy bírtunk, és hazáig meg sem álltunk.
6. fejezet
Víz+fiúk=totál őrület
Sakura
- Még szerencse, hogy sikerült időben elfutnunk. – lihegte Sasori, amint elértünk a boltunkhoz.
- A kocsim…a kocsim..OTT MARADT A KOCSIM!!!!! – mondta Itachi úgy, hogy megjelent körülötte valami fekete aura. Nagyon félelmetesen nézett ki.
- Jaj, majd holnap visszamegyünk érte. - ígérgette Sasuke bátya vállát fogva.
- Mindenki megvan?- kérdezte Deidara.
- Nem nincs! Kibát nem látom!- kiáltottam rémülten.
- VÁÁÁÁ!- ijesztett ránk Kiba.
- Te hülye állat én itt aggódok miattad te meg ijesztgetsz? – kiabáltam rá.
- Jól van na, de megijedtél nem? Ez volt a célom.
- Gyerekek gyertek be!- hallatszott apánk hangja az ajtóból.
- Jéé.. Már éjfél van? Fel se tűnt. – álmélkodott Naruto
- Hát igen.. A szerelem elűzi az időt. – ábrándoztam.
- Igen, az idő meg a szerelmet. – zavart meg Sasuke a monológjával.
- Na, akkor sziasztok. - köszöntünk el az újdonsült barátainktól.
Másnap reggel
Amint kiléptem a ház ajtaján, hogy induljak a boltba, Hinata elkezdett nekem kiabálni. Teljesen elképedtem. Nem egy kiabálós embernek ismertem meg.
- Sakura ez mégis mire volt jó??? És te hol voltál?
- Öööö. Most miről is beszélünk? Bocs még reggel van, ilyenkor ne várj tőlem túl sok agytevékenységet.
- Hát a tegnap estéről beszélek!
- Ja, hogy arról! Szerintem tök vicces volt. Szerinted nem?
- Nem! Na jó egy kicsit…
- Na látod. És mesélj mi volt? Történt valami köztetek?
- Kijelenthetjük, hogy Naruto egy nagy barom. Na, szóval …- és elkezdett mindent az elejétől a végégig mesélni. Már annyira röhögtem, hogy izomlázam is lett tőle.
- Komolyan lehúzta a szoknyádat, ahogy elesett? Ez nagyon nagy! Folytasd még! – minden dolgot elpirulva mondott és részletesen. Főleg akkor pirult el, amikor azt mesélte, hogy Naruto megfogta a csuklóját, hogy elfussanak. Örültem neki, mert ez azt jelentette, hogy Hinatának tetszik Naruto. Nem mintha erre eddig nem jöttem volna rá, csak most már teljesen biztos lehetek benne. A horgászboltba a szokásoshoz képest nagyon sokan voltak. Sajnálatomra mind 60 év körüli vénember volt, bozontos szakállal. Ezt már annyira meguntuk Hinatával, hogy amikor egy télapóra emlékeztető bácsi lépett az üzletben, egyszerűen nem bírtuk ki röhögés nélkül. Egy dalt írtunk hozzá, amit minden szakállas vendég kimenetele után elénekeltünk. Így hangzott a dal, amit duettben nyomtuk Hinatával.
- Mi az? Hosszú, fehér néha sárga, van, hogy hosszabb, mint a télapó palástja. Büdös bácsi hordja a nyakán, de van hogy megbújik az idős nénik hónalján. Kitaláltad már, hogy mi az? Igen az arc szőr biz az! – közben pedig egy furi kis táncot jártunk. A nap nagyrészt unalmasan telt, amikor Itachi és Kiba lépett a boltba.
- Jöttök minket leváltani, vagy csak nagy barátságotokban erre felé sétálgattatok, és voltatok olyan kedvesek, hogy meglátogattok minket? – tettem fel a kérdést bátyámnak.
- Hát húgi, tudod csak azért jöttünk, hogy meghívjunk titeket egy ma esti buliba, ami a közeli városban lesz. – világosított fel Kiba.
- Zsír, persze, hogy megyünk. Tényleg Itachi, már visszahoztátok a kocsidat? – kérdeztem a ma felettébb furcsa Itachitól.
- Igen, és szerencsére semmi baja nem lett. Úgy hogy este 9-kor megint azzal jövünk értetek, és mivel gondolom mindenki fog inni, ezért majd hazasétálunk.
- Hazasétálunk? Na ne már! De milyen mesze van? – kérdeztem.
- Hát sétálva olyan másfél óra. De ez azért jó, mert ennyi idő alatt, a friss levegőn, legalább valamennyire kijózanodunk, így a szülők csak kicsit ordítják le a fejünk. Na mit szólsz, ugye jól ki van ez találva? – mosolygott magára büszkén Itachi.
- Nem, nem jó, mert engem biztos nem engednek el.
- Ne már Hinata! Ha én beszélek velük, biztos elengednek téged. Én jó hatással vagyok a szülőkre. – vigyorgott még mindig Itachi. Kicsit olyan érzésem van vele kapcsolatban, mintha Narutot látnám idősebb kiadásban.
- Na persze Itachi, te és a jó hatás. És mi van a bandátok által okozott károkkal? Majd pont egy Akatsukis tag fogja rávenni a szüleimet arra, hogy hajnalig bulizzak. – mondta Hinata.
- Csak nyugi kislány, én mindent elintézek. – Itachi egy ravasz mosollyal az arcán kisétált az ajtón, és Kibával együtt mentek előkészülni a bulira.
Sasuke
Narutoval azt terveztük, hogy elmegyünk horgászni. Bár most semmi kedvem, a halakhoz türelem kell, ami nekem most nagyon nincs. Ma lesz 16 éve, hogy az a baleset történt.. Itachi pedig megint bulit szervez. Ebből nem sülhet ki semmi jó.
- Hé jégherceg, bemegyek csalit venni addig várj meg itt. – vigyorgott rám az az idióta haverom.
- Nem vagyok a kutyád, jó, hogy azt nem mondod, hogy ül, marad, jó fiú! Gondolom egy darabig a boltban fogsz beszélgetni, úgyhogy én addig sétálok egy kicsit.
- Felőlem, de nehogy elszökj! – már megint az az idióta vigyora, a falra mászom tőle. Hogy lehet valaki nonstop optimista?
- Pofád lapos nyomi! – azzal elmentem sétálni. Nem csalódtam Narutoba, fél óra múlva jött ki a boltból. De most a szokásosnál is jobban örül. Már ha ez lehetséges.
- Minek örülsz ennyire? – kérdeztem.
- Képzeld a lányok is kijönnek velünk!
- Horgászni? Na akkor ma se fogunk semmit!
- Ááá dehogy, csak kijönnek a tóra. Fürödni nem horgászni.
- Ja, az úgy már jó! Bikinis lányok… Tetszik az elképzelés.
Fél órával később
- Na végre! Mi tartott eddig?- kérdeztem a két lányt akire eddig várni kellett.
- Még be kellet zárni a boltot és elmenni a bikininkért. – válaszolta a rózsaszín. Be kell ismernem ezért a látványért megérte várni. Sakurán egy fekete-fehér kockás bikini volt, a bugyin egy övvel. Ahogy elnézem Naruto is hasonló képen gondolkodott. Már majdhogynem a nyála is kifolyt, de ahogy meglátta Hinatát az álla is leesett. Rajta egy fehér alapon lévő lila virágos trikini volt. Bár elég szégyellős volt benne, mert folyton takargatta magát, de nagyon jól állt neki.
- Na mehetünk lánykák?- kérdezte a szöszi örvendezve.
- Aha- válaszolta Sakura magabiztosan.
- Ühüm- szégyenlősködött Hinata. Aztán elindultunk a tó felé. Sakura és Naruto egyből befutottak a vízbe míg Hinata és én kint maradtuk.
- Na nem jöttök be? Nagyon jó a víz!- kiabálták.
- Majd később – válaszoltam, aztán elkezdtem Hinatával beszélgetni. - Mit gondolsz Sakuráról?
- Szerintem nagyon kedves és élettel teli lány. Örülök neki, hogy így megnyílt előttünk, mert a régi városában elég rosszul bántak vele az emberek.
- Tényleg? Ezt nem is tudtam. Akkor ez jó, hogy barátkozik velünk. És… volt már barátja?
- Sasuke! Igen volt, de rosszul végződött, mert megcsalta a pasija, vagyis ahogy ő fogalmazott nem is szerette. Így a fiúkba sem bízik nagyon, de szurkolok neked.
- Én nem is! Na mindegy.
- Mossuk meg a lánykát!!! – rohant ki a vízből üvöltözve Naruto.
- ÁÁÁÁÁÁÁ segítsééééég! Naruto elég! Hagyj!- nevettek őrülten még a vízben is. - Ez nagyon hideg! – majd lenyomta a fejét a víz alá. Hinata ezt nem tűrte sokáig ezért egy adandó alkalommal ráugrott a hátára. Nem bírtam tovább, én is befutottam utánuk, felkaptam Sakurát az ölembe és bedobtam a vízben. - Senki sem ússza meg hahahaha.
- Sasuke te .. te sem úszod meg. – azzal ő is rávetette magát a hátámra és körbe körbe lépkedtem. Utána hátradőltem ő pedig a vízben landolt. Ezt pocsolás követte.
- Ma sem lesz horgászás… - mondtam
- Harcoljunk. Én leszek Sasukével, Naruto ti meg lesztek ketten. Oké?
- Ja. Hinata gyere a nyakamba.
- Sakura siess.
- Úgy is legyőzünk titeket!- erősködött Sakura.
- Csak szeretnéd. – felcsillant Naruto szemében is a versenyszellem. Aztán elkezdődött a harc és én csak kaptam az utasításokat, hogy merre menjek, ahogy Naruto is.
- Döglött pontyok lesztek. – kiabálta az ellenfél.
- Azt csak hiszitek! –Aztán frontális ütközés történt és egyszerre sikerült eldőlnünk.
- Mi kimegyünk jó? –mondta Sakura.
- Oké. – mondtuk Narutoval.
- Hát Naruto ti vesztettetek.
- Mi van? Ez nem is igaz!
- Dehogynem, mert ha te nem botlasz meg, és nem esel rám akkor mi még állva maradunk. - mondtam. Majd lenyomtam Naruto fejét a víz alá.
Sakura
- Ez nagyon vicces volt. Főleg az utolsó csapás. És amikor Sasuke hátára ugrottam. Szerinted? - kérdeztem.
- Szerintem is. Megismételhetnék máskor is.
- Igen az jó lenne. Amúgy milyen lesz ez a buli? Vagyis mire kell számítanom? – kérdeztem, mert nekem fogalmam se volt, milyenek errefelé a bulik.
- Hát nem kell semmi vadságra számítanod, de viszont a rekeszizmaidat féltheted, ha az Akatsukisokkal mész valahova. – mondta Hinata
- És hogy kéne öltözni?
- Hát semmi extra, csak lazán. Lassan menni kéne készülődni, nem?
- De. Akkor induljunk. Fiúk mi mentünk majd a bulin találkozunk, sziasztok
- Sziasztok. – mondták a fiúk, miközben egymást próbálták a víz alá nyomni.
Kísértő múlt
Sakura
Miután hazamentünk elkezdtem öltözködni. Megfogadtam Hinata tanácsát, és nem vittem túlzásba. Egy fehér csőnadrágot és egy ciklámen színű tunikát választottam, hozzá egy fekete sarut. Nem vittem túlzásba a sminket se, mert a természetesség híve vagyok. Csak szemceruza és szempillaspirál. Itachi nem késett, pontban 9-kor már a ház előtt ált. Kibával meg bepattantunk a hátsó ülésre.
- Sziasztok! – köszöntem a fiúknak.
- Hello srácok! - Szokásosan Itachi ült a kormányná
www.a-nime.sokoldal.hu
Tetszett ez az oldal? Mutasd meg az ismerőseidnek is!
